A Velencei Karnevál története majd' ezer évre nyúlik vissza az időben.

Elsőként 1094-ben került sor az eseményre, egy bizonyos Vitale Falier dózsa kegyes engedélyével. Akkoriban, akárcsak napjainkban is, a Karnevál egy hatalmas bállal kezdődött, amit számtalan apróbb helyi mulatság, színi előadások, játékok és koncertek követtek a város terein.

A Karnevál idején a város népe, lett légyen az úr a vagy szolgáló, magára öltötte a tabarro-t, egy hosszú, sötét köpönyeget, és egy fehér maszk, a bauta mögé rejtve arcát és kilétét mulatott gátlástalanul a sikátorokban és apró tereken.

Erre az időre megszűntek a társadalmi különbségek, nem voltak többé urak, se szolgák, és mindent lehetett...

Idővel aztán a dekadens gátlástalanság eszménye mellett  a Commedia dell'Arte kosztümjeiről mintázott öltözékek is egyre hangsúlyosabb szerepet kaptak.

A város népe egyre díszesebb és változatosabb kosztümökben mulatott napokon és éjszakákon át.

A mulatozás akkori formája persze napjainkban már, mondhatni, megkérdőjelezhető.

A mattacino jelmezbe bújt, azaz bohócnak öltözött fiúk és férfiak rózsavízzel töltött tojásokat dobáltak az utcán elvonuló széplánnyokra - és záptojást a csúnyácskákra.

A hölgyek persze nem vették jónéven az ítélethirdetésnek ezt az igen direkt formáját; olyannyira nem, hogy felháborodásuk a szokás rendelet általi betiltásához vezetett, 1268-ban. Ám mit sem ért a szép szó;  végül a város vezetősége kénytelen volt hálóval megvédeni a hölgyeket küllemük "megítélésétől".

A VI-ik század során számos szokás hivatalossá vált, úgy, mint a maszkviselés, vagy a különböző, mai szemmel bizony elég kegyetlen játékok némelyike.

Hiszen ezek - az idők során szerencsére elkopott - kis mulatságok többnyire állatok életét követelték.

Mint például az a játék, amikor egy szerencsétlen libát kellett a jeges sikátoron csúszva-mászva megfosztani a tollaitól. A liba természetesen élt, és menekülni próbált, nyilván hiába...

Vagy a másik, amikor egy macskát erősítettek egy vízszintes gerendára, amit a versenyzőknek bika módjára, fejjel nekirohanva kellett odatrancsírozni. Brrr....

A "bikaviadal" a mainál még kegyetlenebb játék volt - a bikát egyszerűen egy veszett kutyákkal teli szűk, zárt helyre kergették, ahol aztán a megvadult ebek cincálták-tépték cafatokká.

A Karnevál a XVIII századra borult pompájába, a legtöbb velencei ekkorra már szinte minden ünnepi alkalomra maszk mögé rejtőzőtt, úgy tűnt hát, egy soha véget nem érő karneváli mulatság vette kezdetét...

De aztán jött Napóleon, és1797-ben betiltotta az eseményt, és csak jóval később, az osztákok rehabilitálták, ám onnantól már sohasem lett a régi.

Ezt a káprázatos mulatságot igazából csak az 1970-es évek végén sikerült feltámasztania pár velencei fiatalnak - mi mással, mint a jól bevált záptojás hajigálással.

Így hát feléledt végül a Karnevál, de (szerencsére) már egy egészen más Karnevál az, amire mi is ellátogathatunk, minden évben.